A SARPLANINAI JUHÁSZKUTYA

Hegyek lovagja
A fajta eredete, elnevezése és standardja körül számtalan vita robbant ki, s a polémia még most is folyik. A szlovén kinológusok például megorroltak az elnevezés miatt, mivel elôször ôk és az osztrákok írták le ezt a kutyát, s krasi juhászkutyának vagy isztriai juhászkutyának nevezték el. Az eb tényleges szülôföldjének (Sarplanina, tehát Sár-hegység) hivatalos elismerése nyomán úgy érezték, mintha ellopták volna kutyájukat, és így sietve kialakították saját nemzeti fajtájukat, a krasi juhászkutyát. A Jugoszláv Kinológiai Szövetség 1964. december 8-án megtartott országos közgyûlésén az egyik legismertebb ottani szakember, Pavlovics professzor álláspontja az volt, hogy a "krasi" típus és a "sarplaninai" típus egy - és ugyanazon fajta. Nincs köztük jelentôs különbség attól eltekintve, hogy a krasi kisebb termetû. Az FCI végül is 1969-ben elismerte a krasi juhászkutyát, Pavlovics professzor pedig kidolgozta az "eredeti" sarplaninai standardját. A Sar hegység egyébként a mai Koszovó és Makedonia határán húzódik. Jugoszlávia szétesése után az FCI szétosztotta az ottani fajtákat, s Szlovénia természetesen megkapta a krasit. Pillanatnyilag a helyzet a következô: a krasi juhászkutya nem sarplaninai, ám rendkívül hasonlatos hozzá. Ezt azonban nem ildomos és nem is tanácsos tételesen kijelenteni, elvégre a Balkánon kisebb dolgokban is hamar kinyílik a bicska a zsebben.

Kutyákkal a medvék ellen
1990 szeptemberében egy stogovói juhászatban két medve megtámadott egy nyájat. A juhászok nem voltak felfegyverkezve, ám nyolc hónapos sárhegyi kutyájuknak sikerült megfutamítania a ragadozókat. Még korábban, 1955-ben a Sar hegységben, Popova Sapka és Karabunar között egy medvét az éhség leûzött a magaslatokról. Az állat eltörte egy tehén gerincét, ám a gulyát ôrzô két sarplaninai rátámadt. A küzdelemben a medve felszakította a szuka hasát, s a kan is súlyosan megsebesült, de életben maradt. A gulyások másnap vagy 100 méterre a csata színhelyétôl megtalálták a medve hulláját. A nyomok szerint a kutyák elharapták a torkát. A történetet a már említett Slobodan Pavlovics, a belgrádi állatorvos tudományi fakultás professzora, a sarplaninai standardjának megalkotója mesélte. Mint mondja, "a sarplaninai félelmet nem ismerô bátor és vitéz eb, tele élet- és tetterôvel. Intelligens, gazdája iránt végtelenül lojális, a rábízott csorda, nyáj vagy falka védelmezôje, a család és saját territóriuma ôrzôje. Mégsem agresszív, nem izgága, nem harapós, elsôsorban megfélemlítéssel "operál". Természetesen egy sarplaninai nem habozik megtámadni a nyájat fenyegetô ragadozókat, a farkast vagy medvét. Kutya hiányában egy birkanyájat a ragadozók képesek akár egyetlen éjszaka alatt megtizedelni. Egy alkalommal egy zelinói juhász kutyájával vásárra terelte nyája egy részét, 148 birkát pedig magára hagyott. Távollétében négy farkas támadt a jószágokra, s alig két-három maradt épen belôlük. A sarplaninai bölcsôje a Sar-hegység rendkívül zord vidék, kivételesen kemény, szigorú klimatikus viszonyokkal. Az ott élôk egyedüli lehetséges megélhetési forrása a ridegtartásos birkatenyésztés. A sarplaninai ebek több mint 100 000 birkát és valamint 20 000 kecskét védelmeznek. E hegyek geográfiai elszigeteltsége (Szerbia, Albánia és Makedónia között terülnek el) lehetôvé tette, hogy a sarplaninai megôrizze "személyazonosságát", küllem- és jellembeli homogenitását. 

A kínai ôsök
A sarplaninai az úgynevezett hegyi kutyák csoportjába tartozik a magyar kuvasszal, a tátrai juhászkutyával, a cseh csuvaccsal, az olasz abruzzóival vagy a pireneusi hegyi kutyával egyetemben. Küllemi jellemzôk azonosak a moloszszusékkal: nagy termet, erôteljes csontozat, fejlett izomzat, zömök, masszív fej, széles szügy, kerekded mancs. A hegyi kutyák sora természetesen nem teljes, még folytathatnánk a felsorolást, anatóliai, kaukázusi, stb. A kinológusok túlnyomó többsége a tibeti dogot tartja a mai hegyi kutyák ôsének. E hatalmas molosszus napjainkban is létezik, a Himalája láncai között számtalan helységben megtalálható. Már a híres velencei utazó, Marco Polo is megemlíti, ô a Nagy Mogul udvarában tett látogatása során találkozott velük. Mint mondja, egyes példányok akkorák voltak, akár egy szamár. Ez a kutya azonban már jóval a mongol inváziók elôtt elkerült Európába. A feltételezések szerint az i.e. 5. Században érkezett Görögországba. Egyébként a ?molosszus szó is görög eredetû, annyit jelent, hogy ?moloszi kutya. A Moloszi királyság a mai Görögország északkeleti és Albánia déli részén terült el. Valószínûleg ezeket az ebeket keresztezték a kor híres balkáni pásztornépének, az illireknek a kutyáival. Aztán a Krisztus elôtti 3. században a térségbe érkeztek a kelták, késôbb a 4. és 6. század között követték ôket az avarok és szlávok, a 9. 10. században pedig a magyarok. Mindegyikük hozta magával ôshonos kutyáját és birkáját. Feltételezhetô, hogy a sarplaninai már 1000-1600 évvel ezelôtt kialakulófélben volt. 

A sarplaninai a nemzetközi porondon
A Sar hegységbeli pásztorokon kívül egészen az elsô világháborúig senki sem érdeklôdött e szép és értelmes fajta iránt. Igaz, nem is igen ismerték szûkebb pátriáján kívül, hiszen a hegyekben elszigetelten élt, speciális feladatát, a jószág ôrzését, védelmét végezve, emellett az 500 éves balkáni török hódoltság sem segített elô, hogy ez a fajta kitörjön ôsi hegyeibôl, s megismertesse, elismertesse magát. Karel Kammerer osztrák kinológus volt az elsô, aki 1914 és 1918 között helyszíni kutatásokat folytatott a Sar hegyi kutyával kapcsolatban. Példája nyomán fölbuzdulva néhány amatôr rajongó beszerzett magának pár egyedet, így került a fajta Szlovéniába. Ott is mutatták be elôször ezt az ebet a Ljubjanában rendezett nemzetközi kutyakiállítás keretében, akkor még illir juhászkutya néven. Az elsô világháború után a szerb hadsereg is fölfedezte magának a Sar hegyit, s 1934-ben egy késôbb híressé vált tenyészetet nyitott meg Belgrádtól 300 kilométernyire fekvô Nisben. A Nemzetközi Kinológiai Szövetség, az FCI 1939 június 3-án ismerte el hivatalosan a Sarplaninait. 

Nehézsúlyú bajnok
A sarplaninai medveszerû, félig molossoid, félig farkas típusú fejéhez megfelelô termet és testtömeg tartozik. Súlya 40 és 70 kg között változik. A standardban elôírt átlagsúly a kanoknál 35-45 kg, a szukáknál 30-40 kg. Az átlagos marmagasság 62 cm (kan), illetve 58 cm (szuka). Az 55 cm alatti kanokat valamint az 54 cm alatti szukákat kizárják a tenyésztésbôl. Napjainkban a nagytestû, magas állású példányok kitenyésztésére törekednek, a sarplaninai standardadatai ugyanis csak az alsó határokat szabják meg, a felsôk nyitottak. Vannak 70 centis és félmázsás szukák, valamint olyan kanok, melyek marmagassága 75 cm és 60 kilót nyomnak. 

Színek kavalkádja, avagy a standard
A legdivatosabb szôrszín a sarplaninainál a zöldes szürke más néven fémszürke valamint a sötétszürke. A katonaság híres nisi tenyészetében például nem is fogadnak el egyéb színvariánst. Ám a Sar hegység "eredeti" kutyái szôrszínükben nagy változatosságot mutatnak fel, ezt Pavlovics professzor sem hagyta figyelmen kívül standardjában. A leggyakoribb murdj (törökül szürke), ilyen a törzskönyvezett Sarplaninaiak háromnegyed része. A hegyekben élô "eredetieknél" 20-30 százalékra teszik a számukat. A karabas törökül fekete fejût jelent. A Sar hegyeiben igen fontos színcsoport. A szôrszín krém-vagy elefántcsont, a maszk pedig fekete. A hegyi állomány 20 százaléka ilyen. A merdjan gyöngyöt jelent. Fehér kutyákról van szó, csak az orruk és ajkuk környéke fekete. Olyanok mint a mint a mi kuvaszunk, vagy az olasz maremmói. Népszerû, kedvelt pásztorkutyák, mert világos szôrük miatt éjszaka is meg lehet ôket különböztetni a farkastól. A karaman név a teljesen fekete egyedeket jelöli. A standard az ilyeneket kizárja, ám a Sar hegységben gyakran elôfordulnak. A sari vöröset jelent. Az ilyen egyedek valójában rôtek egy kis "szenes" beütéssel. A hegyi populáció mintegy harmada ehhez a színvariánshoz tartozik. 
Végül a baljus elnevezéssel a tarka kutyákat illetik. Ezek fehér alapszínûek fekete cserszínû foltokkal. A standard nem fogadja el ôket, bár a pásztorok szeretik, mert bátrak és soha sem betegednek meg.

Megvesztegethetetlen ôrangyal.
A Sar hegyi idegenekkel meglehetôsen bizalmatlan, bár bizalmatlanságának foka a szituációtól függ. Gazdája távollétében még "gomba" is tud lenni, ha viszont ô is jelen van, megtûri az ismeretleneket, ám simogatásukat a lehetôségekhez képest igyekszik elkerülni, nem barátkozó természet, azt is lehet mondani, hogy egy emberes eb. Gazdájához rendkívül ragaszkodik, ám vonzalmát nem mutatja ki nyalakodással. Ráadásul független természet, nem is engedelmeskedik automatikusan. Munkájából kifolyólag megszokta, hogy egyedül határozzon. Foglalkozásából adódóan nem is olyan sokoldalú mint például a német juhászkutya. Ôrzô-védô viselkedését illetôen a szakemberek két típust különböztetnek meg. A "nomádok" akik 100-150 kilométereket vándorolnak a nyájjal a legelôkön, nem tartanak erôs biztonsági távolságot. Az idegen akár 10 méterre is megközelítheti ôket, anélkül, hogy támadnának. Az "otthonülôkkel", a helyhez kötöttekkel már más a helyzet. Ferid Muhics professzor a már említett Slobodan Pavlovics kollégája leír egy esetet, mikor a hegyekben vagy két kilométernyire megközelített egy juhászatot. Látcsövén egyszer csak azt látja, hogy a birkákat ôrizô három Saplaninai közül kettô elkezd megindulni feléje, a harmadik a posztján marad. A két kutya nem támadja meg, de még 4 kilométert kísérte, s csak amikor a "behatoló" elhagyta territóriumukat, akkor tértek vissza az akolhoz.

Mercedes egy kutyáért!
Végül álljon itt még egy történet errôl a kutyáról. Restilicában az egyik goránnak (mohamed szerb) volt egy híres kutyája, Kaljus. 80 centi magas volt és 70 kilót nyomott. Egyszer végzett egy útjába kerülô farkassal, s az ordas tetemét odavonszolta gazdája kapuja elé. Egy gazdag külföldi turistának annyira megtetszett az eset, hogy meg akarta venni az ebet a gorán juhásztól. Egy vadonatúj Mercedest kínált fel érte. De Arif Aga büszkén visszautasította az ajánlatot.

Forrás: www.kutya.hu

Sarplaninac

Az FCI 1939-ben még illír hegyipásztorként fogadta el a fajtát, majd 1957-ben sarplaninacra azaz sárhegyire változott az elnevezés, de egy ideig a jugoszláv farkasölö megjelölés is gyakori volt. 

A fajtát az 1926. szeptember 8-9-i ljubljanai nemzetközi kiállításon mutatták be. Szülöhazájában népszerü szolgálati kutya, a katonaság és a rendörség is alkalmazza, de eredeti környezetében, a Sárhegységben a legelterjedtebb, ahol még mindig nyájak örzésére használják. Már hivatalos elfogadása elött is ismertek nyugat-európában, Strebel már 1905-ben részletes fejezetet szentel az ún. isztriai juhászkutyának, Stephanitz pedig egy bosnyák juhászkutya-fajtáról számol be. Sok szerzö több ezer éves múltra visszatekintö fajtának tartja a sárhegyit, melynek öseit az illír törzsek vitték magukkal a Balkánra. A római támadások után az illír törzsek beolvadtak a helyi kultúrába, de sok helyütt így is megörizték az ösi állattartás formáit. Érdekesség, hogy egészen 1970-ig tilos volt az öshonos fajták kivitele Jugoszláviából. Azonban a gazdasági helyzet illetve a valutahiány rákényszeríttette a kormányt, hogy külföldiek is vásárolhassanak a korábban csak a hazai fegyveres testületek számára hozzáférhetö kutyákból.

Forrás: www.kutya.hu

A farkasölö sárhegyi

Az elmúlt évtizedekben a Balkánon lezajlott változások a származás és kialakulás tekintetében földrajzilag erröl a vidékröl származó kutyákat is érintették. Ez meglehetösen nehéz feladat elé állította a kutyafajtákat felügyelö nemzetközi szervezet, az FCI adminisztrációs munkáját is. 

Ennek hátterében föként a pénzügyileg indokolt "egy ország - egy kutyás szövetség" gyakorlatuk áll, amit több mint felkészületlenül ért Jugoszlávia darabokra törése.

A Balkánon használatos és honos pásztorkutyák kialakulása egyes kutatók véleménye szerint közel 2000 évre vezethetö vissza. A területre ez idöben érkezö bevándorló népcsoportoknak a magukkal hozott kutyái között szép számmal akadt nagytestü, erös, az ember és haszonállat védelmét egyformán jól ellátni képes kutya. Ezeknek az ösei, mint sok más hasonló, európai fajta esetében is, feltehetöen a tibeti masztifok lehettek. Mások véleménye szerint önmagában az ezekkel a kutyákkal szemben támasztott elvárás is elegendö lehetett ahhoz, hogy az ázsiai irányból érkezö bevándorlók kutyáitól függetlenül, Európában is kialakuljon a fajta ösét jelentö kutyatípus. Ugyanis már az idöszámítás elött jelentös állattartás folyt a Balkán vidékén, és Európa más területein is. A nyájat pedig védeni kellett a tolvajoktól, a medvéktöl, farkasoktól és egyéb támadóktól. Ehhez pedig nagytestü, erös, bátor és szívós kutyákra volt szükség. Ha pedig a feladat nagyjából ugyanaz, akkor a természetes kiválasztódás és az emberi beavatkozás rásegítése által nagyjából egyforma alkatú és karakterü kutyák alakulnak ki, jönnek létre. További fontos és közös jellemzóje ezen kutyafajták kialakulásának, hogy a külsö megjelenésre - mint ahogy a hasonló használati kutyák történetében az lenni szokott - az emberek ez esetben sem helyeztek különösebb hangsúlyt. Az igazán jó kutyák egy-egy almából nem neveltek föl többet, mint a 2-3 legerösebbnek, legelevenebbnek a feladatok ellátására legalkalmasabbnak ítélt kölyköt.

A sarplaninac kialakulása
Ljubljanában az 1926. szeptember 26-án megtartott nemzeti kutyakiállításon bemutattak egy kutyát, amelyet a mai kinológiai ismeretek szerint sarplaninac fajtájúnak ítélnének a bírák, de akkor kraski ovcar néven szerepelt a kiállítási listán. Ennek oka az, hogy a korabeli szakemberek sokáig összekeverték a Kras-medence és a Sar Planina (Sar-hegység) vidékéröl származó kutyákat. Az elsö hivatalos fajtaleírás már az 1930. évben elkészült, és 1939-ben az FCI bejegyzett egy kutyafajtát illyr juhászkutya néven. Ekkor ugyanis még nem tettek különbséget a mai sarplaninac és a karszti juhászkutya között - ami valószínleg egy és ugyanazon kutyát jelenti ma is, csak Jugoszlávia felbomlását követen a horvátok is magukénak akarták tudni ezt a fajtát. Az FCI, áldást adva a dologhoz, "csinált nekik" egyet - mivel mégiscsak jobb két fajta után pénzt beszedni, mint egy után... A kutyafajta hivatalos neve azonban már korábban, 1956-ban lett sarplaninac. A névválasztás azért esett az akkori Jugoszláviának Albánia felé es, Koszovó és Macedónia között húzódó hegycsoport, a Sar Planina nevére, mert ezen a területen fordult elö, itt használták a legnagyobb számban ezeket a kutyákat. A hegyvonulat közel 100 km hosszú, és jó néhány hegycsúcsa magasabb mint 2500 méter. Mindez érthetö módon eleve az egyik meghatározójává vált az ezen földrajzi és éghajlati viszonyok között kialakuló kutyafajta anatómiájának. Csak a jó kondícióban lévö, erös csontozatú, a zord idjárást jól bíró, nedvességgel és hideggel szemben védelmet nyújtó bundázattal, tömör alsó és felsö szörzettel rendelkezö kutyák maradtak életben. Ezért például a mai sarplaninac fedöszörzetének szálai teljesen más szerkezetüek és minségüek, mint az aljszörzet szálai. A felsöröl a víz lecsurog, mert a nedvességszívó tulajdonsága közel nulla, ezért az alsó szinte teljesen száraz marad, ami által szélsöséges idöjárási körülmények között is folyamatosan megmarad a höszigetelö képessége. Ennek köszönhetöen ezek a kutyák az északi szánhúzókhoz hasonlóan órákig képesek a hóban heverni, vagy a hóesés által teljesen behavazott állapotban mozdulatlanul maradni, úgy, hogy csak a szemük és az orruk marad összeköttetésben a külvilággal, anélkül, hogy fáznának, vagy a nedvesség a börükig tudna hatolni. A II. világháborút követen az akkori Jugoszláviában céltudatosa, állami irányítással beindították a Sar Planina vidékéröl származó kutyák fajtatiszta tenyésztését, mert a katonaság és a rendörség felfedezte ennek a fajtának a kiváló tulajdonságait. Ezzel további elnyöket szerzett a fajta, ugyanis lehetöség teremtödött a csípdiszplázia-szürésre, a tenyésztöi munka állatorvosi ellenörzésére és hozzáértö szelektálással a pozitív tulajdonságok céltudatos fejlesztésére. A '60-as években folyó, állami ellenörzéssel végzett tenyésztés kiselejtezte a félös kutyákat, az anatómiai hiányosságokat, ezáltal kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy a természetes és a tudományos alapokon végzett szelekció arányos összevonásával a fajta minöségi fejlödésen menjen keresztül. 1970-ig tilos volt a fajtatiszta kutyák kivitele Jugoszláviából, ezáltal nem vált ez a kutyafajta divatossá, amivel nagymértékben csökkent a beltenyészetre és túltenyésztésre való esélye. 

A nyájt örzö, védö
A Sar Planina ritkán lakott hegyvidék, amely a mai napig viszonylag nagy területeken mentes maradt az emberi természetromboló és civilizációs behatásoktól. A területen élö emberek évezredek óta foglalkoznak nomád és félnomád állattartással, amelyhez mindig is elengedhetetlenül szükségük volt két egymástól jól elkülönített feladatot ellátó kutyatípusra. Az egyik az állatok terelésében, a hegyi legelkön való mozgatásban segítette a munkájukat, a másik pedig az embert és állatot egyaránt képes volt megvédeni a támadásoktól. Ez utóbbi, a nyájat örzö kutyák típusa az örzés stratégiája szempontjából szintén két csoportra osztható. Az egyik - ez föleg a síkvidéken legeltetöknél alakult ki - az, hogy a kutyák elvegyülnek a nyájban, és belülröl rontanak ki, a nyáj és a támadó közé állva elriasztják, vagy ha ez nem elég, akkor elkergetik a támadót. A másik - ez föleg a hegyvidéken elterjedt módszer -, hogy a legelö jószágcsoportnál magasabban elhelyezkedö, a terület folyamatos figyelésére alkalmas pontot keresnek maguknak a kutyák, ahonnan hamar észrevehetö a támadó közeledése, és vészhelyzet esetén annak mozgásirányát a nyáj felé villámgyorsan lezárják, majd elkergetik, esetleg szükség szerint felveszik vele a küzdelmet, és megölik. A sarplaninac az eredeti származási helyén ennek az utóbbi örzési stratégiának a legjobb mintapéldánya. Ezért is érthetö, hogy a fajtaspecifikusnak mondható méretbeli és fizikai tulajdonságok, a rendkívül erös fogazat, a sürü és tömör szörzet elengedhetetlen és az életben maradást biztosító tulajdonsága ezeknek a kutyáknak. További sajátos jellemzöje még a sarplaninacnak a nagyfokú önállóság. A Szerbia déli részén élö pásztorok ugyanis a teljes önállóságot is elvárták a kutyáiktól: a kutyákat nem uszították a támadókra, erre nem tanítottak be parancsszavakat vagy jelzéseket, de amelyik kutya magától nem tudta eldönteni, hogy mikor, milyen helyzetben mi a helyes cselekvés, az vagy elpusztult a tévedése következtében, vagy nem tartották a pásztorok alkalmasnak arra, hogy mellettük maradjon és szaporodjék. A sarplaninac ezen tulajdonságának kifejlödését az is erösítette, hogy a területen az emberek nemegyszer teljesen a kutyákra bízták egy-két napra az állatok örzését, és ilyen élethelyzetben csak a helyes döntésekre képes egyedek tudták a feladatukat helyesen elvégezni. A fentieknek megfelelöen a jó sarplaninac egyértelmüen meg tudja különböztetni, hogy ki tartozik a nyájhoz, és ki az idegen. A hegyi pásztorok ezt a mai napig azzal érik el - anélkül, hogy hallottak volna szocializációs fázisról vagy olvasták volna Ray Coppinger tanulmányát a szenzibilis korú kutyák agyának fejldéséröl -, hogy már hathetes koruktól beteszik a kölyök kutyát a nyáj állatai közé. Ezzel a kutyakölykök elfogadják pl. a birkákat falkatagoknak, ami egyben késöbb azt jelenti, hogy a védelmükbe is veszik. A pásztorok a megfigyeléseikre alapozva tudatában vannak annak, hogy amit a kutya kölyökkorában megismer (ember, állat, tárgy, hang, terület stb.), azt egyszer és mindenkorra védeni valónak, amit pedig nem ismer meg, azt veszélyforrásnak tekinti, s ennek megfelelöen mindig gyanakodva fogja figyelni. A kutyákhoz nem értö, de azokat örökölt, modern pásztorok esetében ezért fordulhat elö, hogy pl. amikor a birkák közé néhány kecskét is bevesznek, akkor számukra érthetetlen módon ezeket a kutyák vagy kiüzik a nyáj mellé, vagy nem védik meg semmitöl sem. A fentiekhez hasonlóan alakul a sarplaninac viszonya a gyerekhez is. Amelyik gyerekkel a kutya együtt nevelkedett fel, azzal rendkívül szeretetteljes viszonyt alakít ki. Idegen gyerekekkel szemben viszont bizalmatlan, és elöfordulhat, hogy a családhoz tartozó gyereket védeni akarja annak iskolatársaival vagy barátaival szemben. Ajánlott tehát ezt figyelembe véve a szülöknek megfelelö óvintézkedéseket tenni, a gyerek társasági körét célirányosan megismertetni a kutyával, megelözve ezzel az esetleges félreértéseket és az ebböl kialakulható baleseteket. A sarplaninac nem türi, hogy idegen ember megismerkedési kontaktusfelvételt kezdeményezzen vele, és a gazdi hozzájárulása nélkül simogassa vagy fogdossa. Pedig a kinézetre jámbor és unatkozó, hatalmas szörcsomónak tünö állat szinte vonzza az ismerkedni vágyókat. A dolgot az teszi még veszélyesebbé, hogy a kutyák nagy részénél jól müködö és differenciált elöjelzö testbeszéd-jelek adása ennek a fajtának nem jellemzöje. Nincs elfordulás, ásítás, morgás; a csillapító szignálokat és a stressz testbeszéd-jeleit ilyen helyzetekben szinte teljesen mellözi, az apró, rövid jeleket pedig csak a gyakorlott szem szakember képes észrevenni. Amikor a kutya úgy ítéli meg, hogy számára sok vagy túlzott mérték az idegen közeledése, akkor egy pillanat alatt teljes eröbedobással képes a felé közeledöt elijeszteni vagy letámadni.

A sarplaninac ma
Érdekességként meg kell említeni, hogy a sarplaninac testméretéhez arányítva nem igényel különösen nagy mennyiségü, vagy különleges összetétel táplálékot. Ennek oka valószínleg abban keresendö, hogy a fajta a kialakulása során folyamatosan olyan közegben élt, ahol alkalmazkodnia kellett a helyi, jobbára szükös és szegényes adottságokhoz. A hegyi pásztorok mindennap kenyér és tej keverékével, sajttal, valamint idönként a saját szükségletükre leölt, esetleg kényszervágott állat belsöségeivel és maradványaival etették és etetik ma is a kutyáikat. A nem eredeti környezetböl származó, már generációkon keresztül kutyatáphoz szokott egyedek utódai természetesen szívesen eszik a minségi tápok valamelyikét. A táp megválasztásánál ajánlott az állati eredetü fehérjében szegényebb változatokat elönyben részesíteni. A helyes táplálás mellett szintén fontos egészségügyi tényezö, hogy ez a nagytestü, izmos állat megfelelö mozgást igényel. Bár elsö ránézésre azt a benyomást kelti, hogy csak egész nap kényelmesen szundikál, nem szabad elfelejteni, hogy a származási helyén a nyájjal együtt naponta igen nagy távolságot tett meg, ráadásul meglehetösen nehéz terepviszonyok között. Ehhez még hozzájárul az is, hogy amikor a nyáj nem mozdul, a Sarplaninac idönként minden utasítás nélkül járörözni kezd az állatok körüli dombokon, még néhány többletkilométert begyüjtve. Különösen a fiatal, fejlödésben lévö és nagyobb mozgásigényü kutyáknak ajánlott a napi többszöri séta és mozgás, a felgyülemlö energia levezetése céljából, megerösítve azt az általános szabályt, hogy az unatkozó kutya a legrosszabb kutya. A kan és a szuka közötti különbség küllemre és karakterre egyaránt meglehetösen szembetünö. A kanok jelentösen nagyobb méretüek és testsúlyúak. A szukák kisebbek és vékonyabbak. A pásztorok megfigyelései szerint a szukák a jobb örzök, akik többet mozognak és figyelnek, a kanok inkább tartalékolják az energiájukat a harci helyzetekre. Ebböl következöen a szukák hajlamosabbak a jelzö ugatásra, amit nem árt figyelembe venni annak, aki olyan helyen akarja tartani a kutyát, ahol zavarhatja a szomszédok nyugalmát. A sarplaninac a késön érö fajták közé tartozik: átlagosan négyéves korát követöen alakul ki a végsö formája és jelleme. Idösebb korára az esetek többségében teljesen egyéni temperamentumot fejleszt ki, amit korrigálni vagy befolyásolni átlagon felüli módon nehéz, de nem lehetetlen. Ennek a kutyafajtának határozottan szükséges, hogy viszonylag nagyméretü kertben vagy udvaron legyen a helye, ahol szabadon mozoghat, és önmaga döntheti el, hogy mikor hol tartózkodik. Tapasztalatok szerint a házba való bejárását megtiltani felesleges, mert nem szívesen tartózkodik bent a zárt térben, viszont idönként szívesen keresi az embertársainak közelségét, és szereti ellenörizni a család hiánytalan létszámát. Nyári melegben árnyékos helyen, hüvös, köves padozaton szeret pihenni; ha ez nincs, akkor magának ás erre a célra alkalmas gödröt, s ha az másnap már nem alkalmas erre a célra, akkor kapar egy másikat. Tehát inkább érdemes megelözö intézkedésekkel megelözni a kert teljes romba döntését. Bizonyos idö elteltével a sarplaninac a terület védelmet kiterjeszti a szomszédos kertekre is, ajánlott tehát a túlzott jelzö ugatás kialakulását nem átlátszó kerítéssel, fallal még idöben megoldani. A fajta jellemzöinél fogva ez a kutya nem ajánlott kezdö, tapasztalatlan kutyatartóknak. Nevelése, tanítása nagy türelmet, nyugalmat és harmóniát igényel, és csak a teljes, kölcsönös bizalom szintjén valósítható meg. A következetes és öszinte bánásmódot nagyon meghálálja. Nagyfokú adaptív intelligenciával rendelkezik, és gyorsan tanul, ennek a tulajdonságának köszönheten a szerb katonaság jelenleg is használja speciális feladatokhoz munkakutyaként, de a megszokott rendörkutya-kiképzéstöl eltérö módszerekkel elökészítve. A sarplaninac egyáltalán nem vakon és gépiesen engedelmeskedö kutya: csak akkor hajtja végre az ember utasításait, ha azok értelmét felismeri, és az embert elfogadta falkavezérének. Amennyiben ez a kettös elvárása nem teljesül, akkor önállóan dönt és cselekszik, ami nem minden esetben esik egybe a gazdi vagy a környezet elképzeléseivel és elvárásaival. Az is elöfordulhat, hogy úgy dönt, átveszi az ember-kutya közös falka irányítását, mert úgy érzi, hogy a családban nincs elegendö erö, a falkavezér szerepét nem tölti be megfelelöen az, akinek kellene. A sarplaninac egyáltalán nem ismeretlen a vajdasági, korábban vagy ma is állattartással foglalkozó magyarság körében sem. A vajdasági magyarság körében a kutya fajta elnevezése sárhegyi. Annak eldöntése, hogy ez mennyire köszönhetö a magyarul nem könnyen kiejthetö és félreértésre okot adható szótagot tartalmazó eredeti elnevezésnek, és mennyire a hegység nevének magyarra történö lefordításának, inkább a nyelvészek feladatkörébe tartozik. Aki azonban a Vajdaságból kíván beszerezni ilyen kutyát, annak nem árt elötte alaposan tájékozódni a sárhegyi kutyákat ismerök között.

Mit hozhat a sarplaninacnak a jövö?
Jelenleg egyértelmüen nyomon követhetö a sarplaninac fajtán belüli, két különálló csoport egyre nagyobb elkülönülése: az egyik az eredeti, pásztorok által használt, autentikus izvorni, a másik a településeken házörzésre vagy kifejezetten kiállításra tenyésztett urbanski típus. A pásztorkutyáknak a sarplaninac által képviselt vonala számára a fajta néhány nyugat-európai kedvelöje a jövöre nézve jó alternatívát lát abban a tényben, hogy lassan, de megállíthatatlanul egyre nagyobb népszerüségnek örvendö a biohús fogyasztása, és a fokozatosan emelkedö igényeket csak a haszonállatok tartási körülményeinek megváltoztatásával, az ún. extenzív állattartással, lehet biztosítani, vagyis egyre több jószágot kell tartani a korábbi, tradicionális körülményeknek a mai modern mezögazdasági technológiával ötvözött módszereivel. Ezeknek a biogazdaságok az állatait ugyan kevés valószínüséggel támadják meg medvék vagy farkasok, zsiványokból azonban most is van éppen elég, így a legelökön legalább részfeladatokat kaphatnak azok a kutyafajták, amelyeknek kromoszómáiba évszázadok vésték bele az ember szolgálatának, a hüséges örzésnek, védelemnek genetikai kódját. 

Forrás: www.kutya.hu

Sarplaninai juhászkutya

Származási hely: Koszovó és Macedónia 
Eredeti feladata: Nyáj- és házörzö kutya. 
Eredeti neve: Jugoslovenski Ovcarski Pas, Sarplaninac 
Angol neve: Yugoslavian Shepherd Dog, Sharplanina 
Eredete: ösi balkáni pásztorkutya. A macedónok egyik pénzérméjén egy sárhegyi fej látható. 

Megjelenése
Teste: A sarplaninai juhászkutya zömök, igen erös testfelépítésü fajta. Testének hossza valamivel nagyobb, mint a magassága. Mellkasa mély, közepesen hosszú, a könyökökig ér. A mell elülsö része széles és izmos. Háta sima és enyhén lejtös, lágyéka széles és izmos, hasa felhúzott. A far szinte észrevétlenül megy át a farokba, amelynek legalább a csánkig kell érnie. A kutya lógatva hordja a farkát, kivéve, amikor éber vagy mozog, ilyenkor ugyanis hátának vonala fölé emelheti. Az eröteljes mellsö lábak könyökei a testhez simulnak, a csüdök kissé ferdék. Hátsó lábai egyenesebben állnak, és közelebb vannak egymáshoz, mint a mellsök. A mellsö és hátsó lábak párhuzamosak egymással. A mancsok ovális alakúak és erösek.

Feje: A fej alakja és mérete tekintetében is jól illik a testhez; a koponya erösen lekerekített, boltozatos. A szemöldök nem hangsúlyos, és a stop sem feltünö. A koponya valamivel hosszabb az orrnál. A felsö ajak enyhén lelógó, de a száj sarka már szorosan zárt. A fülek V alakúak és lelógók; csúcsuk akár a belsö szemzug magasságáig is érhet. A mandulavágású szemek nem lehetnek túlságosan mélyen ülök, sem túlságosan nagyok. Az állat tekintete nyugodt, de nem átható. A sarplaninai juhászkutya harapása szabályos ollószer.

Marmagassága: Az átlag magasság a kanoknál 62cm, a szukáknál 58 cm. Az 56 cm-nél alacsonyabb kanok és az 54 cm-nél alacsonyabb szukák nem szaporíthatóak.

Testtömege: A kanok és a szukák is minimum 30 kg tömegüek.

Szörzete: A sarplaninai juhászkutya bundájában az igen sürü és tömött aljszörzetet hosszú és durva szálakból álló, szinte teljesen sima fedöszörzet borítja. A szörszálak a vállon 10-12 cm hosszúságúak; 7 cm-esnél rövidebbek nem lehetnek, legfeljebb csak ott, ahol természetesen is rövid a szörzet: a fejen, a füleken és a lábak elülsö oldalán.

Színei: A leggyakoribb és legkedveltebb színek a palaszürke és a sötétszürke. A többszínü szörzet és a fehér foltok nem megengedettek, kivéve a mellen és a lábujjakon lévö kisebb fehér pöttyöket, de ezek sem kívánatosak. A szemek sötétek vagy világos gesztenyebarnák. A bör és a nyálkahártyák sötéten pigmentáltak.

Alomszáma: 5-9 kölyök

Várható élettartama: 10-14 év

Vérmérséklete
Jelleme: Ez a fajta igen nyugodt, magabiztos, békés és kiegyensúlyozott természetü. Elég nehéz kihozni a sodrából. A sarplaninai juhászkutya csak nemrég jelent meg a nyugati országokban, miközben származási helyén még mindig eredeti szerepkörében szolgál. Megbízható, megvesztegethetetlen örzökutya, anélkül, hogy agresszív vagy türelmetlen lenne. A territórium, a birtok vagy az otthon örzése és védelme - a családot és a háziállatokat is beleértve - teljesen természetes dolog a számára; erre sem betanítani, sem biztatni nem kell. Nem ugat sokat, ezért ha mégis megteszi, nem árt ellenörizni az okát. A gazdájához és családjához igen hüséges, és szívesen kimutatja irántuk érzett szeretetét. Nem kell a lakásban tartani, csak az a fontos, hogy elegendö kapcsolata legyen a család tagjaival.

Társas viselkedése: Ha a kutyát megfelel módon összeszoktatták más háziállatokkal nem okozhat gondot az együttes tartásuk A sarplaninai juhászkutya általában kimondottan domináns módon viselkedik más kutyákkal szemben (akár kanokról, akár szukákról van szó). Az idegeneket vagy megállítja - ehhez a megfélemlítés módszerét alkalmazza -, vagy gond nélkül elfogadja, attól függen hogy miként reagál rájuk a gazdája. A gyerekekkel szemben általában barátságosan viselkedik, függetlenül attól, hogy a családjába tartoznak-e.

Általános gondozási tudnivalók
Szörzetápolási igénye: A lakásban tartott sarplaninai juhászkutya szörzete sok gondozást igényel; heti egy alapos átkefélés pedig minden esetben ajánlott. A vedlési idöszakban naponta kell kefélni. A kutya szörzete nem gubancolódik össze, és nem is szennyezödik könnyen.

Tanítása: A sarplaninai juhászkutya tanítása során nagyon fontos a nyugalom és a harmónia. Ha szintén és következetesen bánnak vele, nem fogja megszegni a házi szabályokat. Igen érzékenyen reagál gazdája hanghordozására, sok esetben pusztán azzal is tökéletesen irányítható. Nem szabad vele kiabálni, és nem szabad bántalmazni sem, mivel erre soha nem ad okot. Ez persze nem azt jelenti, hogy vakon engedelmes kutya. Úgy tünik, elször mindig megfontolja, hogy a kapott parancs ésszerü-e. Magabiztossága miatt elöfordulhat, hogy úgy dönt, átveszi a falka, azaz a család irányítását - de csak olyankor, ha azt érzi, hogy a családban nincs vagy nincs elegendö irányító erö, illetve ha a gazdája következetlenül és idegesen viselkedik. Egy nyugodt személy, aki tudja, mit csinál, és természetes tekintéllyel rendelkezik, a legjobb tulajdonságokat hozhatja ki ebböl a kutyából.

Mozgásigénye: A fajta mozgásigénye meglehetösen nagy. Szeretnek a szabadban lenni, függetlenül attól, hogy milyen az idöjárás. A sarplaninai juhászkutya nem való lakásba vagy olyan házba, amelynek csak kis kertje van. Akkor érzi magát a legjobban, ha egy nagy, körülkerített kertben kedvére rohangálhat. Ezen felül azonban gyakran kell hosszú sétára vinni; ilyenkor alkalmazkodik a gazdája tempójához, jól reagál a parancsokra, és mindent megvizsgál, ami csak az útjába kerül.

Alkalmazásai: A sarplaninai juhászkutya nem kedveli a sportokat; örzökutyának viszont igen megbízható.

Forrás: www.kutya-tar.hu

Sarplaninai / Sár hegyi /

Származását kinológusok vitatják. A sár hegyi, idegenekkel meglehetősen bizalmatlan, bár bizalmatlanságának a foka a szituációtól függ. Gazdája távollétében még "goromba" is tud lenni, ha viszont gazdája jelen van, megtűri az idegent, de a simogatása elől kitér. Nem barátkozó természet, azt mondhatjuk róla "egygazdás" kutya. Gazdájához rendkívül ragaszkodó ám vonzalmát hízelgéssel nem mutatja ki. Akaratos, független természet, nem is engedelmeskedik automatikusan. Munkájából kifolyólag megszokta, hogy önállóan döntsön. Örző védő ösztöneiket tekintve van olyan típus, amelyik 10 - 15 méterre megközelítve jelez, ne tovább, ezek általában háznál tartott kutyák. Azok a fajtársaik, akik a hegyekben nyájat őriznek, azok bizalmatlanabbak, már egy kilométerről észreveszik a területükre betolakodókat. Bizony nekik érthetően a tudtukra adják nincs helyük azon a területen. Egy nagytestű nagysúlyú, nyíltszívű, rendíthetetlen juhászkutya. Kategóriájának egyik legnagyszerűbb fajtája. 

Forrás: www.ebmester.hu

Sarplaninai juhászkutya 
 
Tekintélyt parancsoló

 
A korábban jugoszláv farkasölőként is ismert fajtát 1936-ban mutatták be egy ljubljanai kiállításon. Szülőhazájában, a Sárhegységekben a legelterjedtebb, ahol a nyájak kitűnő örzője. Nagyon népszerű szolgálati kutya is, elsősorban a rendőrség és a katonaság alkalmazza előszeretettel ezt a fajtát. Erőteljes, jó felépítésű, masszív kutya. Szőre hosszú, kissé durva, de jól bírja az idjárás viszontagságait. Szőre egyszínű, sok színárnyalat elfogadott. A legkívánatosabb színek a sötét- és az acélszürke. Vérmérséklete kiegyensúlyozott, jóindulatú, de harcias kutya. Gazdájához fölöttébb ragaszkodik. Kiváló őrkutya, idegenekkel szemben mindig bizalmatlan. Átlagosan 30-45 kg testtömegűek. A kanok marmagassága: 56-65cm, a szukáké: 54-62 cm.

Forrás: www.hazikedvencek.hu

Megtörtét esetek, babonák, érdekességek....

"-Nagyapám birkapásztor volt a Sar-on,i gazán csak a kutyáját szerette, meg a pálinkát. Egyszer arra ébredt, hogy elszabadult a pokol.Hörgö ugatás keveredett félelmetes farkasüvöltéssel, szürke árnyak cikáztak a remegve összebújó nyáj körül, arébb egy tomboló toporzékolva vicsorgató tömeg.... 
-A kutya! - villant tisztuló agyába - és ég ágat ragadva maga is a farkasoknak rohant. Nehezen, de eliszkoltak. A támadásnak egyetlen birka esett áldozatul, de az az elöbb még egymást gyilkoló fenevadak helyén négy mozdulatlan test feküdt.Három farkas átharapott torokkal és a szinte cafatokra tépett Braska, nagyapám hüséges öreg kutyája. 
-Akkor a nagyapám megutálta a pálinkát. 
-Milyen kutya volt?! 
-Hatalmas, szürkésfekete, fekete pofával. 
Sarplaninac!"

​

"A Molosszer: 
A Molosszer szó, amivel manapság a dogokat szívesen nevezik,egy rosszul értelmezett divatos kifejezés. 
Az egykori molosszokat manapság albániaiaknak vagy sarplaninacnak nevezik. 
Az igazi molosszok,az ösi sarplaninák, hosszú szörü, embert félö pásztorkutyák, melyek az embertöl távoli magas hegyeken önállóan dolgoznak. "